2022. november 10., csütörtök

Intersport terepfélmaraton

Újra kellett tervezni az őszi versenynaptárat: elmaradt a Kolonics Emlékfutás és a Halloween Run is, a maratoni OB-t pedig Frankfurtba helyezték át egy héttel korábbra.

A Kolonics futás törlése csak azért fájt, mert a négy BBU verseny közül már csak azt nem nyertem meg, a másik három címvédője én vagyok. Magát a hetet el tudtam engedni verseny nélkül, futottunk egy hosszabbat Zolival. A maratoni OB-t sokadszorra módosították, röhejessé vált a dolog. Egyénileg nyilván nem értem volna el nagy helyezést (bár az időeredmény jó lehetett volna), inkább a csapattal remélt szép eredményt sajnálom.

A Halloween Run helyett viszont beneveztem ismét a BSI terepfutásra. Eddig csak az első évemben futottam le a versenyt, egyszer pedig Morcival instant futamként. Az útvonalt viszont jól ismerem, többször edzettem, kirándultam arrafelé.

Természetesen anyukámnál aludtam, reggel kiballagtam felvenni a rajtcsomagot. Hamar összetalálkoztam Kingával és Mesterrel, meg más ismerősökkel. Bemelegítettünk, lazán öltöztem fel, aztán még levettem a karszárat is, beálltam a rajtba.

Valamiért a 2-es rajtzónába kaptam besorolást. Talán én kattintottam félre az interneten a nevezésnél. Sebaj, páronként indították a versenyzőket 1-2 másodperc eltérésekkel és a nettó idő számított.

A táv eleje a legnehezebb: fel kell futni a Róka-hegyre, majd a Kevélyekre. Hamar utolértem az előttem indulókat, Mester mondta, hogy már csak egy páros van előttem. Tehát, a dobogó esélyes, sőt, ha őket utolérem és tartom velük a lépést, akkor meglehet a győzelem.

Az emelkedő nagy részét megfutottam, néha pár másodpercre megálltam szusszanni, illetve a köves emelkedőn sétáltam picit. A Kevélyeken hatalmas köd volt, alig láttam előre. Az ellenőrzőpontnál kb. 30 másodpercre voltak az elsők, de nem láttam őket sem. Aztán az egri vár előtt utolértem őket: Mátyus Csabi és Komócsin Balázs voltak.

Élre álltam, Balázs lemaradt, Csabi visszajött. Mondhatom, szerencsére, mert ezután a célig jól megfuttattuk egymást. Voltak benne még nehéz részek, de kellett nyomni, mert hátrafelé nem láttuk a mezőnyt. Beértünk Csabival, aztán utánunk nem sokkal egy másik páros. Még ki kellett várni a rajtoltatásnyi időt, míg hivatalos eredményt hirdettek. Picit izgultam, de szerencsére kiderült, hogy valóban én nyertem a versenyt.

Mester 5. lett, a lányoknál Kinga a 2. helyen ért célba. Két csömöri a dobogón!

női dobogó

férfi dobogó

nyilatkozom a szpíkernek

csömöri szelfi

szelfi kupákkal





2022. november 6., vasárnap

Panoráma Trail 2022

Nem sokat volt időm keseregni a maraton után, a következő hétvégén várt rám a gyönyörű Zemplén. Sokat tettem már bele előre: versenynevezés, szállásfoglalás, utazás, szabadnapok. Valamint a feladott verseny miatt plusz bizonyítási vágy is munkált bennem.

A heti edzések jól mentek, nem volt a lábam fáradt, a hasi szúrás sem jelentkezett. Volt hosszabb és rövidebb futás, sík és domb, aszfalt és terep, egyenletes és iramjáték is.

Szombaton utaztam vonattal, egy átszállással eljutottam Boldogkőváraljára. Legalábbis a vasútállomásra, ahonnan még jó 2,5 kilométer séta vitt a faluba a szállásra. Birtokba vettem az apartmant, aztán elmentem egy átmozgató futásra - felfutottam a versenyközpontba (a várba) a rajtszámért és megnéztem a Bestillo pálinkafőzdét is. Végül a helyi étteremben ettem egy finom burgert vacsorára.

Boldogkő vára távolból

Boldogkő vára éjjel

Reggel 9-kor indult az egyéni futam, kényelmesen felsétáltam  a rajtba, picit melegítettem, beszélgettem az ismerősökkel, megnéztem a váltók rajtját fél 9-kor, a szokásos készülődés. Meleg, napos idő ígérkezett, nem öltöztem nagyon fel.

kilátás a várból

Viktorral beszélgetünk

rajt

Az egyik srác hamar kilőtt a rajtból, én a várból levezető lejtő után felvettem az utazósebességet és a második helyre álltam. Regécig (10 km) erdőn át vezetett az út, több patakátkeléssel, a végén a várba combos emelkedővel. Ezt megfutottam, utolérve több váltót, kérdezték is, hogyan bírom ilyen jól. Mondtam, a csömöri havasokban sokat gyakoroltam :)

Bence megindult

sztárfotó a regéci várban

a gombát megcsodáltam menet közben
 

A regéci vár után kisebb lejtőn lehetett "lezúzni" , aztán jött egy újabb kemény emelkedős szakasz, a táv legmagasabb pontjait érintve. Itt, bizony, sokat belesétáltam. Belus Tomi utolért és egy (nekem) technikás lejtőn le is hagyott. Nem volt értelme üldöznöm, futottam tovább a saját versenyemet. 

Végre beértem Telkibányára  (29 km), gyorsan frissítettem, aztán mentem tovább. Tavaly valahol itt fogytam el, most erősebb voltam. Legalább váltva futottam-gyalogoltam. Kicsit idegesített, hogy mikor érhet utol a harmadik, de csak váltók előztek meg. 8 kilométer után ismét lejtő következett, Hollóháza előtt (39 km). Itt is röviden frissítettem, már csak kevés volt hátra.

nem őszinte a mosolyom
 

A városkán át sík szakasz vezetett, ezt elég jó tempóban sikerült megtenni (kb. 4 percesben). Ráadásul belátható is volt, láttam, hogy senki sem veszélyes. Innen már csak meg kellene tartani a helyezést! Egy dombocska és látszik a cél ... jó magasan. Füzéren az emelkedőt gyors sétával tettem meg, a parkolótól futottam a kvázi célegyenest. A célban csippantottam az időmérésnél, ahol megerősítették: harmadik lettem!



 

Visszasétáltam a faluba, felvettem a leadott cuccom, átöltöztem és elfogyasztottam a jól megérdemelt ebédet. Az eredményhirdetés után busszal vittel vissza Boldogkőváraljára, hétfőn még egy rövid Kéktúra után utaztam haza.

a nyújtás fontos

a szülinapos barátok felköszöntése is


terepfutó-legendákkal a dobogón


2022. november 3., csütörtök

Balul sikerült maraton

Az Újpesti Félmaraton után kissé megfáztam, pár napot otthon töltöttem, edzéseket is ki kellett hagyjak. Szerencsére a formám nem romlott le, fokozatosan emeltem vissza a távot és fokoztam a tempót. Az utolsó héten már csak könnyen futottam, de ez is 3:50-4:10-es iramot jelentett.

Magdiék elvittek kocsival a helyszínre, ahol hamar összejött a csömöri csapat :). Szépen hosszan bemelegítettünk, megvolt a mosdókör is, beálltam a rajtba és lepacsiztam a futócimbikkel. Zsófival futottam együtt, ő váltóban indult Zolival. 3:50 körüli tempót kértem, remekül haladtunk, kis beszélgetés is belefért.


 

Viktor felért ránk a Parlamentnél, innen hármas bolyban mentünk tovább. Zsófi az utolsó 3 km-re kicsit hajrázott, 20 km környékén volt a váltás. Nem mentünk vele, de sajnos Viktor is kezdett leszakadni, egyedül maradtam. 

Kis fájdalmat éreztem a derekamnál féltáv után, picit megálltam nyújtani, bevártam Viktort. Nem nézett ki jól, gondoltam, igyunk egy korty vizet. A nyelés után durván beszúrt a hasam, nem az oldalam, a hasam. Nem tudtam tovább futni, ki kellett állnom. Gondoltam, visszakocogok, de a levezetés sem ment. Visszamentem villamossal a Gellért térig, onnan tudtam végre kocogni, egy óra után. Nagy kár, mert a lábam nem volt fáradt, ha csak négy percesben megyek végig, akkor is 2:40 körül beértem volna.

Zsófi és Zoli megnyerték a vegyes váltó számot, Levike pedig a férfi versenyt.



Készület a BSZM-re 2.

A Gánt Trail-ig megvolnánk, lássuk tovább! A március 4-i héten az edzésnapok reggelén is futottam, vasárnap pedig a Pécs-Harkány versenyen v...