2024. január 28., vasárnap

2023 futóév-összegzés

A szezon felépítése

Az év elején egy decemberről elhúzódó betegség miatt még keveset futottam. Februárra épültem fel, innentől a maraton volt fókuszban. Kilométergyűjtés, hosszabb edzések, hosszabb versenytávok.

Májustól a rövidebb távok kerültek előtérbe, elsősorban a 3000 akadály. Az OB-ra nem mehettem, de masters EB-n jártam szeptember végén.

Októberben és novemberben ismét pár hosszabb verseny és vége is a szezonnak. A munka miatt elengedtem az év végét.

Tények, adatok

Versenyen 490,5 km-t futottam. Ez talán kevesebb, mint a korábbi években, de nem baj. Jobban felépítettem a szezont, rövidebb távokat is teljesítettem.

Összesen 5071 km-t regisztráltam a Strava-n, aminek 92 %-a futás, azaz 4665 km.

12 győzelem és további 4 dobogó egyéniben. Korosztályos helyezéseket nem írtam ki külön, hiszen több  verseny eleve masters volt.

Csapatban 3. hely a maraton OB-n illetve az UB-n.

Hiányérzet

A félmaraton nem volt fókuszban, nem is fejlődtam idén.

Egyéni csúcsokkal nem vagyok elégedett, pályán értem el párat, de maradt még bennem.


 

A hegyi OB-k és a Spar Maraton vacakul sikerültek.

Büszkeségek

A csapateredmények: az említett UB, maraton OB mellett a csapatbajnokság.

Egyéniben a Panoráma Trail, a Gánt Trail és a masters EB szereplés.


 


 




2024. január 13., szombat

Novemberi futamok

A 2023-as szezont a Jysk Balaton Maratonig (félmaratoni táv) terveztem. Tudtam, hogy utána sok lesz a munka, a többi versenyt elengedtem.

Három év után ismét megrendezték a BBU Halloween Run-t. Az volt az első emlékezetes győzelmem, szép hajrá után. Idén egyrészt ismételni akartam, másrészt a siófoki versenyre remek felkészülést jelentett. A helyszín és a táv a szokásos: 3 kör, részben alagútban. A szokásos módon el is kezdtem a tempózást. Bár az első körben az egyik sporttárs még együtt futott velem, a második kör elején otthagytam. Innen már "csak" végig kellett menni a címvédésért, sikerült. Fotót magamról sajnos a verseny FB oldalán nem leltem.

 

A Dunakanyar Félmaratont családi születésnapozás okán kihagytam, inkább egy átmozgatót futottam a pályán. Nem lett volna nagy kihívás a verseny, ellenben sokat kellett volna utazgatni. 1:26-tal nyertek, 5 perccel jobbat bármikor teljesítek ...

A Balaton Maratonra Péterrel utaztunk, elég hamar odaértünk, volt idő mindenre. A szokásos hűvös szél fújt, a tavalyinál is zordabban. Igyekeztem az utolsó pillanatra hagyni a versenycuccra való levetkőzést ... Beáltam az elejére, aztán hadd szóljon! Viktorral és Bencével álltunk össze egy bolyba, mentünk együtt szépen. A kör végén a partra visszaérve próbáltam ritmust váltani, ez nagyon nem sikerült, a szél megállított. Bence csak egy kört futott, Viktorról pedig kissé leszakadtam. Küzdöttem, végigmentem, hoztam az idei stabil 78 percet, de nem volt egy kiemelkedő futás.

 

Még egy nevezésem volt az évben: keresztlányommal teljesítettük a Penny Mikulásfutás 2,3 km-es távját. Nagyon ügyes volt, 5 évesen simán végigment, minimális sétával, 19 perc alatt.

Az év végén is folyamatosan futottam, majdnem minden nap, de már nem a tempó vagy a táv, csupán a szinten tartás miatt, akár az alvás rovására is. Sok volt a munka, mint írtam a bejegyzés elején.


Készület a BSZM-re 2.

A Gánt Trail-ig megvolnánk, lássuk tovább! A március 4-i héten az edzésnapok reggelén is futottam, vasárnap pedig a Pécs-Harkány versenyen v...