2022. február 2., szerda

Edzőtábor Szálkán

Az új évben eddig majdnem minden nap futottam, a közös edzéseken kívül terepen is hosszabbakat. Csak ritkán hagytam ki napot. Január harmadik hetében pedig Szekszárdra mentünk edzőtáborba.

Az edzőnk pár éve összehaverkodott a helyi futóedzővel, azóta szerveznek közös táborokat, idén én is csatlakozhattam. Kedd délután utaztunk le és rögtön edzettünk is a szekszárdi futópályán. Egy 8 km-es váltogatós futás volt a feladat: 50 méter lassabban, 150 méter tempósan. Este bevásároltunk, majd Szálkára mentünk a szállásra. Megnéztük a kézimeccset, aztán hamar nyugovóra tértünk.

Szerda reggel éhgyomorra futottunk a szálkai tó körül, aztán ebéd után ismét a szekszárdi pályán nyomtuk: 3x3000 méter fokozó tempóban, közte 800 méter kocogás. Az utolsó résztáv tempója már sok volt, egy-egy 400 méteres kört kihagytam. Este boroztunk.

Csütörtökön könnyebb napot tartottunk, de a reggeli és délutáni futás azért megvolt, aztán használhattunk az uszodát és a szaunát is.

Pénteken délelőtt Szálkán domboztunk: 2000 métert futottunk, aztán 10x300-at a faluban. Délután a tó melletti erdőben futottunk egy szűk 10 kilométert. Este közös búcsúvacsorát tartottunk, a szekszárdi srácok főztek egy finom pörköltet.

Szombaton reggel hóesésre ébredtünk, 17 km-t futottunk a szűz hóban. Jólesett, bár néha csípős szél fújt és az egyenetlen talajon nagyon kellett figyelni. Mire visszaértünk, kisütött a nap, a hazainduláskor már el is olvadt a hó.


 

Összességében 100 km-t futottam a héten, kimozdultam egy hétre, megismertem új futócimborákat. És még rátettem vasárnap egy félmaratont – de ez már egy másik történet.

2022. február 1., kedd

Futóév-értékelő 2021

A számok

Versenyeken összesen 642.7 km-t teljesítettem, 32 futáson.

15 verseny virtuális/instant futam volt, 250.3 km-t tettek ki.

17 versenyt élőben rendeztek meg, 392.4 km össztávval.

A legerősebb hónapnak ismét az október bizonyult, 172.2 km-rel.

(Most vettem észre, hogy a 2020-as statisztika nem stimmel, mert az UB csapatversenyt részben kifelejtettem - összesen 701.4 km az éves versenytáv.)

össztermés

A helyezések

Mindenütt az élmezőnyben végeztem, a Vivicittá versenyt leszámítva, amikor a nagy meleg "kiütött". A sors furcsa fintora, hogy így is sikerült megnyernem a 21+10 km összetettet.

Élen végeztem még a Tavaszi Felmérő virtuális futamon, ahol 1 óra alatt kellett minél hosszabb távot futni, 15 km is elégnek bizonyult az első helyhez.

Dobogóra állhattam még hatszor abszolút kategóriában, további kétszer a korosztályomban. A Spar Maraton M35 3. helyével nyertem egy ingyen nevezést egy BSI versenyre - a Vivicittán fogom érvényesíteni.

Idén is futottam 2 nap alatt 2 félmaratont, 2 második helyezéssel "kimaxolva".

Az UB csapatversenyen a kategóriában 5., abszolútban 30. helyet értünk el.

dobogós jutalmak

Az időeredmények

Félmaratonon stabil 1 óra 22 percet tudok, de egyéni csúcsot is futottam 1:17-tel Keszthelyen - a táv pontossága kérdéses.

Maratonon 2:54-et futottam, a jól megválasztott iramnak köszönhetően egyéni csúcs - bár jobbat terveztem.

Más távokról nincs hiteles időm, 10 km-en futottam 37 percen belül egy virtuális futamon, miközben pont elkapott egy vihar.

Tervek 2022-re

Nyár végén csatlakoztam a csömöri csapathoz, a rendszeres edzések előrevetítik a további fejlődést. Egy jobb futó van nálam, ő már 70 perc alatti félmaratont is futott, bár inkább rövidebb távokon versenyez.

Félmaratonon még bőven van bennem, 73-74 percet biztosan tudok. Az OB szint 76 perc körül van.

Maratonon 2:45-tel kezdődő időt szeretnék, 2:46 az OB szint.

Külföldi versenyekre is neveztünk a csapattal, valamint néhány csapatversenyt is jó lenne futni, azokon mindig kihozom magamból a legtöbbet.

A sok futamból néhányat kinevezek célversenynek, azokra különösen összpontosítok, a többit valamivel lazábban veszem majd.

Készület a BSZM-re 2.

A Gánt Trail-ig megvolnánk, lássuk tovább! A március 4-i héten az edzésnapok reggelén is futottam, vasárnap pedig a Pécs-Harkány versenyen v...