2023. szeptember 29., péntek

Moonlight Run és szenior OB

A Dunakanyarban rendezett versenyt az augusztusi vihar miatt elhalasztották, pont a szenior OB előtti napra. Meg tudtam oldani, elmentem, megnyertem. Egy hatodik (2019), egy második (2020) és egy harmadik hely (2021) után végre ezt a futamot is behúztam. A halasztás miatt az útvonal is módosult: Zebegénynél volt egy fordító, nem futottunk el Nagymarosig, hanem vissza Szobra. Alaposan bekezdtem, hogy senkinek ne jusson eszébe az első hely :) a fordítónál jó 300 méterrel vezettem, tudtam, hogy ezt nem fogják behozni. Egy perccel nyertem.

Éjszaka értem haza, szerencsére pihenhettem sokáig, másnap délután volt csak jelenésem az Ikarus pályán a szenior OB-n. A csömöri sportnapra nem mentem el, ez már sajnos tényleg nem fért bele a hétvégébe. Elindultam 1500-on és 3000 akadályon is. Előbbi távon a csapatbajnoksághoz hasonlóan próbáltam erősen kezdeni, bár ezúttal fáradtabbak voltak a lábaim. A nagy igyekezetnek az lett a vége, hogy valaki lehajrázott. 4:40-et futottam, ennél sokkal jobbat is tudnék frissen. Sebaj, a fő számra kellett az erő. Szokás szerint az utolsó versenyszám volt az akadály, ezúttal 5000 méteren rendeztek 2 futamot, amiatt csúszott a program. Már szürkületben futottunk, a célegyenest kivéve, ahol felkapcsolták a villanyfényt. Az első két körben még valaki igyekezett mögöttem, a vizesárokban hamar hallottam a csobbanást, aztán a harmadik körtől nem :). Csak a biztonságos célba érésre figyeltem, az időt elengedtem, simán nyertem. Egy arany, egy ezüst, nem rossz mérleg.

a hétvégi termés

 


2023. szeptember 27., szerda

Csapatbajnokság 2023

Hosszas várakozás és kavarás után idén is kiderült, hogy rendeznek csapatbajnokságot: szeptember második hétvégéjén, az MTK zuglói pályáján. Sajnos rászervezték a WizzAir félmaratonra, sajnos a WizzAir félmaraton keretében rendezték a félmaraton országos bajnokságot. Duplán buktam azt a versenyt, de a csapat érdeke fontosabb volt.

Tavaly emlékezetes küzdelemben vívtuk ki a másodosztályban való szereplés jogát. Idén mindegyik osztály Zuglóban versenyzett, az egyes versenyszámokban külön-külön futamban, így nagyjából követhető volt az eredmény. Népes csapattal álltunk ki, ahol lehetett, neveztünk versenyzőt. A versenyszámokban az első 16 pontot visz a csapatnak, a második 15 pontot és így tovább, a 16. is még 1 pontot kap. Egy számban legfeljebb 3 versenyző indulhat egy csapatból; egy versenyző legfeljebb 3 számot vállalhat.

a lelkes csapattagok már reggel a pályán

Én bringával tekertem ki a helyszínre, az volt a legegyszerűbb. Szombaton csak egy számban indultam, 400 méteres gátfutásban. Bár ebben soha nem versenyeztem, az akadályra való készüléskor sokat gátaztam. Beértem szépen egyéni csúccsal és szereztem 5 pontot. Utána csak szurkolni kellett és számolgatni. Ettem egy jó pizzát ebédre, és figyeltem a többieket.

Este haza, reggel vissza a pályára. Vasárnap délelőtt 1500 méteren futottam. Alaposan bekezdtem, szétrázva a mezőnyt. A harmadik körben visszavettem, így is egyéni csúcsot futottam 4:32-vel.


a versenyszámot kimaxoltuk
 

Délután 3000 akadály. Mindenki a 2000-es években született, csak én nem. De ettől még negyediknek bejöttem a futamban, lenyomva a fél ifjúságot. Nem egyéni csúcs, de közel, 10:32.

 

Remekül állunk összetettben, aztán valamiért változik a pontszám, kis izgalom, de kiderül, hogy simán benn maradunk. A váltók is beérnek rendben, 10. helyen végzünk a másodosztályban.



 

Óriási büszkeség ismét, pörget este az adrenalin, alig bírok aludni!

2023. szeptember 12., kedd

Budapest Mass Race

Az atlétikai vb kimaradt - akkor bicajtúráztunk, utána pedig dolgoztam. Persze a közvetítéseket követtem.

Az utolsó napon kimentünk szurkolni a férfi maratonra, utána pedig részt vettünk az amatőr futamon. Ugyanazon a pályán vezették, ahol a vb versenyeit is. Eredetileg 10 km lett volna a táv, de a nagy meleg miatt rövidítették kb. 6 km-re. Nem bántuk, hogy nem kellett átfutni a Lánchídon.

csapatfotók


az elején a tömeg miatt nehéz volt a ritmust megtalálni


aztán tisztult


meglesz a 20 perc

19:51 a hivatalos célidő

Készület a BSZM-re 2.

A Gánt Trail-ig megvolnánk, lássuk tovább! A március 4-i héten az edzésnapok reggelén is futottam, vasárnap pedig a Pécs-Harkány versenyen v...