2020. január 23., csütörtök

Januárban elkezdtem a szezont

Most, hogy utolértem a naptárban magam a bloggal, igyekszem "valós időben" írni a futótörténésekről.
Még egyszer megcsodáltam a tavalyi termést, aztán teljesen a 2020-as kihívásokra összpontosítok.


Januárban sok szabadnapom van, mert a túlóráimat elkezdem lecsúsztatni, így több idő juthat a futásokra. Nem magát az edzés idejét hosszabbítom meg, elég az a 40-50 perc futás ebben a hidegben. Bemelegítésre, nyújtásra, erősítő gyakorlatokra és persze az étkezésre szánok több figyelmet. Többet tudok naplemente előtt futni, amit terepfutásra használok.

Két versenyre jelentkeztem januárban.

Január 12. Zúzmara Félmaraton, Budapest
Az Expo illetve a Kincsem Park területén rendezték az év első versenyét, jó kanyargós pályán. Izgalommal vártam a napot, kíváncsi voltam, mire leszek képes az első futóévem után. Mindenesetre komolyan vettem a készülést; napokkal előtte elhagytam az alkoholt, az évnyitó kórusos vacsorán is csak mentes sört ittam. Nagy tömeg fogadott, elég lassan sikerült leadni a csomagot. Beálltam a szokásos 1-es rajtzónába, aztán megszólalt a duda. Megnyomtam az elejét, kábé a harmadik bolyjal tartottam. Az első kör 8 km-es volt, jól haladtam , a csúszósnak tűnő rámpákon vettem csak vissza. A kör végén az eredményjelző szerint 31 percnél jártam. Remek! A második kör 5 km-es volt, mégis végtelen hosszúnak éreztem, nem szeretek oda-vissza futni ugyanazon a nyomvonalon. 51 percnél fordultam rá az első körrel megegyező utolsó 8 km-re. Még mindig remek, nyomjuk! De, sajnos a lóversenypályánál "elfogytam", fizikailag a mély talajban és fejben is, nem sikerült tapadnom az előttem futóra. 1:24:52-vel finiseltem, amire ott a célban csalódottan mondtam egy cifrát. De aztán rájöttem, hogy ennél csak egyszer futottam jobbat. Év elején, az optimálisnál jóval hidegebb időben azért ez ígéretes.

Január 19. Violin Maraton, Kecskemét
Hasonló lelkesedéssel készültem a következő futásra, nem maradhatott ki előző este a mentes sör  :)
Ottani kollégám, Ottó fogadott, elvitt a boltba, ahol átöltöztünk, majd a helyszínre is. Ő a 10 km-es távra nevezett. Azt hittem, kisebb vidéki verseny lesz, de tele volt az iskola, aminek a javára fordították a bevételt. Egyszerre indították a három távot (5, 11, 21 km), én szokás szerint kilőttem, hogy a megfelelő felvezető bringást kövessem. Az első helyezett biztos előnnyel futott, én a 2-4. helyen haladtam. Lassan kiderült, hogy négy azonos kört kell teljesítsünk. Próbáltam egyenletes tempóban haladni illetve tapadtam a bolyomban haladókra. Ez szinte végig sikerült, a 3. körben maradtam le picit, olyan 10 méterrel. De nem is a helyezés izgatott, hanem az idő, éreztem, hogy erős vagyok. Eredményjelző óra nem volt a célban, mobil szerint 1:15-tel értem be. Űridő, még ha csak 20 km is volt a táv, bőven 4 perc/km tempón belül. Ottó elvitt a házukba, ahol egy forró zuhanyt és egy finom húslevest kaptam, majd visszamentünk a koncerttel egybekötött eredményhirdetésre. A tavalyi bevételből vásárolt hangszereken játszottal a növendékek illetve többen külföldi kurzusokra jutottak el az összegből. Cuki verseny volt, fülig érő szájjal jöttem haza.



2020. január 5., vasárnap

Téli formában tartás

Az év vége mindig hajtós időszak: be kell fejezni a munkákat, fel kell készülni az ünnepekre (takarítás, bevásárlás), aztán jól körbe kell látogatni a szeretteinket.
Különösen hajtós időszak a kereskedelemben dolgozva. Sikerült jelentéktelen 91 túlórát felhalmoznom, el nem hanyagolható intenzitású napokon.
Persze az alkoholfogyasztásom is megugrott. Ennek java része azért az ünneplés és összejövetelek miatt történt, de sajnos néha stresszkezelési technikaként is.
Az időjárás is hűvösre fordult. Nem feltétlenül maga a hőmérséklet volt a rossz, hanem az esős-szeles nyavalyák.
Így decemberben csak azt tudtam betartani, hogy hetente kétszer lefutom a rendes 10 km-es körömet, óvatos tempóban, kizárólag orron át lélegezve.
Egyetlen versenyen indultam, a Futapest Csömör terepfutáson. Meglepően sokan indultak, a rajt persze a szokásos módon csúszott :P. Sokkal jobban éreztem magam, mint a múltkori kerepesi futáson, talán hidegebb volt, de szél nem fújt. Komoly helyezésre nem volt esélyem, azt tűztem ki célnak, hogy az emelkedőket megfutom erősen. Ez sikerült is. Végül 1:12:23-mal a 25. helyen értem célba, ami egy jó 4:17-es tempó. A hajtós decemberhez képest eléggé rendben van.
Jövőre (azaz, mire írom a posztot, idén) komoly terveim vannak, úgyhogy van mire készülni :)

érem adventi koszorúval

Készület a BSZM-re 2.

A Gánt Trail-ig megvolnánk, lássuk tovább! A március 4-i héten az edzésnapok reggelén is futottam, vasárnap pedig a Pécs-Harkány versenyen v...