2020. november 15., vasárnap

BBU félmaratonok

Októberben két BBU félmaratonnal zártam az aszfaltos szezon érdemi részét.

 

2020. október 23. Kolonics György Emlékfutás

Tavaly itt futottam a legjobb időmet, megközelítve a 4 perces átlagot. Idén még merészebb céljaim lehettek.

A maratonhoz hasonlóan, a tavalyi szép időjárás helyett borongós idő uralkodott. Hideg szerencsére nem volt, rövid ujjúban tudtam futni. Az első tempóját nem tudtam tartani, de a második helyen biztosan haladtam. 

rajt



a második helyen
 

Felért mögém egy másik futó, de megelőzni nem tudott. A békásmegyeri gáton erősítettem, a harmadikat lehagytam, de az első utoléréséhez nem volt elég hosszú a részhajrám. De a tudat jó érzéssel töltött el, hogy tudok gyorsítani. Kellett is, mert a harmadik újra felért; lassúnak éreztem magam, valahogy nem pörögtem fel eléggé. Már visszafelé egy váltó is befogott, utaztunk a váltóval, de aztán ismét én tudtam újítani. Az északi vasúti hídtól nem hagytam esélyt, hogy megelőzzenek.

 

éppen kezdem a hajrát
 

Maga az időm, 1:19:25 kicsit csalódás, jobbat vártam, 1:17-tel lehetett nyerni, de a dobogó ismét meglett. Eredményhirdetést a vírus miatt nem rendeztek, majd postán kapjuk a díjat.

 

2020. október 31. Halloween Run

Az Intersport Terepfutás elmaradt, erről hamar hírt kaptunk. Szerencsére közben be tudtam nevezni egy föld alatti futásra. Érdekes módon délután rendezték a futamokat, emiatt a családi ebédről le kellett mondanom. Betésztáztam, aztán elbattyogtam Kőbányára. A februári Föld Alatti Futáshoz hasonló módon rendezték – 3 kör részben a kőbányai pincerendszerben – persze most a vírushelyzetnek, illetve a Halloween tematikának megfelelő módon.

 

vetítés a falon

vetítés mozivászonra

díszlet

személyzet

A februári futamon 3. lettem, a Kolonicson 2., itt az első helyre hajtottam. Vizslattam a bemelegítés alatt a többi futót, senki nem tűnt nagyon pengének, meglehet ez. Az első körben gyorsan az élre is törtem, aztán az alagútban önkéntelenül lassítottam – a Föld Alattit ott buktam el – , be is ért két futó. Egy tempóban nyomtuk ezután, azért kóstolgattuk egymást kisebb tempóváltásokkal. Én az emelkedős részeken erősítettem, ezekből láttam, a hajrában lehet megnyerni a versenyt. Így is lett! Csak tartottam magam „lőtávolban”, nem akartam vezetni, nem akartam sem erőlködni, sem feleslegesen küzdeni. 

taktikusan megbújok az élmezőnyben



egy lépcső tetejére felérve

Az utolsó körben az alagút végén robbantottam, nem tudtak követni. A célegyenes előtti kanyarban mertem csak hátrasandítani, messze voltak a vetélytársak. Meglett, okosan, taktikusan! A verseny után kicsit beszélgettem a másik két dobogóssal, aztán mentem sörözni a Zita-Norbi lakba. Eredményhirdetést a vírus miatt itt sem rendeztek, majd postán kapjuk a díjat.

Készület a BSZM-re 2.

A Gánt Trail-ig megvolnánk, lássuk tovább! A március 4-i héten az edzésnapok reggelén is futottam, vasárnap pedig a Pécs-Harkány versenyen v...