2021. április 20., kedd

VBSZM, gödör, mégis jó forma

Gyorsan eltelt egy hónap, ideje összegezni a történteket.

Március 15. után kivettem egy hét pihenőt (túlórákat lecsúsztatva), a VBSZM-nek szentelve. Utána három hetet dolgoztam folyamatosan, közte volt a Húsvét, nem jutott sok minőségi idő futni. Az ünnep alatt elhagytam a hús-alkohol böjtöt, kicsit el is engedtem magam, ennyi belefér. A szülinapom után ismét komolyan edzésbe álltam, van pár teljesítendő kihívás.

Szóval, a VBSZM, vagyis idén Virtuális Balaton Szupermaraton. Élőben ez lett volna az egyik célverseny, virtuálisan sajnos nehezebb volt, nem is sikerült eredményt beküldenem. Tavaly több hosszú távú versennyel tudtam készülni (Téli Margita, Hello Pilis Trail), idén csak virtuális futásokkal. Hosszabb távokat tehát nem futottam, ehhez pedig 4x49 km-t kellett volna teljesíteni. 

Futottam egy adagot a Dunakanyarban. Túl gyorsan kezdtem, Kismarosig simán ment, de a Vác előtti emelkedőbe belegyalogoltam. Ezzel sem lett volna baj, viszont a váci Duna-parton a közkutat elzárták, nem tudtam tölteni. Itt elengedtem a napi távot, vettem egy limonádét és hazavonatoztam.

 

A szokásos félmaratoni terepemen is "aprítottam", mondván, sík terep a Naplás-tó felé. Viszont itt a monotóniát (meg a szelet) nem sikerült leküzdenem, a szükséges 5 hossz helyett csak 2-3 ment. Kút itt sem volt.

Tizenkilencre lapot húzva az otthoni Körtúrán köröztem. Egy kör 17-18 km, és van vízvételi lehetőség, vécé mosdójában. Viszont ez terep, sok emelkedő, sok részen mély homok. Egyszer sikerült a 3 kör, egyszer 2 kör, egyszer kombináltam a Naplás-tóval. Sajnos nem sikerült a 4 nap alatt összegyűjtenem a szükséges távot, ellenben a bal lábamat utána a kád szélére nem bírtam felemelni. Az érmet megkaptam, jövőre ismét élőben teljesítem a versenyt. Kudarcként éltem meg, a továbbra is tologatott versenyek miatt gödörben éreztem magam.

3 kör

2 kör

 
kombinált kör

Közben Morcival lefutottuk az instant terepfélmaratont, március utolsó szombatján. Élmény volt együtt futni, ráadásul egész jó időt mentünk.

online oklevél
 

Munka, Húsvét, munka, télies tavasz, szülinap - nem tudtam újabb versenyeket teljesíteni. De aztán sürgetett a naptár, április végéig még legalább 3 futam várt. Előrelátóan 10 km-ekre neveztem, hogy gyorsulni is tudjak a majdani félmaratonokra. A Fuss Neki szervező Never Give Up futását válsztottam elsőként. A szokásos erdei körön 44:12-t mentem, 2 percet javítva a korábbi legjobb időmön. Az ünnepi elhajlás ellenére mégis alakul az a jó forma!



Készület a BSZM-re 2.

A Gánt Trail-ig megvolnánk, lássuk tovább! A március 4-i héten az edzésnapok reggelén is futottam, vasárnap pedig a Pécs-Harkány versenyen v...