2021. augusztus 24., kedd

Csak fussak egy jó félmaratont

Július 31. szombat

A közepesen balul sikerült Vivicittá után egy hét munka, egy hét szabi (3 nap Alpok-túra) majd ismét egy hét munka jött. A Generali Night Run félmaratonnak a fenti jelszóval vágtam neki. Immár harmadszor futottam ezen a versenyen, szokás szerint a szombati munka után nagynénémék közeli lakását haszálva.

Alaposan bemelegítettem - mellettem Csere Gazsi sprintelgetett - még korábban kapott repi sportkrémmel is megdermesztettem a combomat, a hatás érdekében. Elsősorban a kívánt ritmust szuggeráltam magamnak. Jól is kaptam el a rajtot, a legjobbakat elengedtem, mentem a saját - nem lassú, de nem túl gyors - tempómban. A Vár felé az emelkedőn utolért Erdélyi Zsófi és Pintér Andris, felvettem a sebességüket és sokáig tartottam velük a lépést. A második körben a Margit-hídnál frissítettem, utána kicsit küzdős volt, az emelkedőt megnyomtam, itt már tudtam, hogy nem ér utol Náray Balázs. Lejtő, Alagút, célegyenes, öröm! 1:24-es idő és top 10-es helyezés. 9 hónap után végre egy jól sikerült félmaraton.

 

Augusztus 8. vasárnap

A BUMM Hegyvidék Félmaraton korábban nem szerepelt a repertoáromban, ideje volt ezt is kipróbálni. Régen sokat bringáztam a Normafára, illetve frizbiversenyekre jártam Csillebércre, azóta alaposan meg- illetve felújították a környéket. A KFKI pályán igazi gyep, az öltözőben szép csempe. A verseny pedig igazi kis létszámú, családias esemény. A félmaratoni táv egy kör a budai hegyekben. Elvárás nélkül indultam, a mezőny eleje bekezdett, hát hadd menjenek. Sok a lejtő a táv elején, nekem nem kedvez, óvatosan futok, amúgy igyekszem egyenletes sebességet tartani. Ádám Attila fut mögöttem, akit a szobi versenyen lehajráztam, itt nem a dobogóért megyünk, néha megelőz, sebaj. Engem nem szeretnek a mobil időmérők, többször hosszan kell játszani, míg "lecsippant".  Aztán eljön a nagy emelkedő, fel a János-hegyre, néha belesétálok, de főleg futok. Persze mindenkit leszakítok, aki a nyomomban volt. Már nincs sok hátra, amikor befogom a harmadikat. A lejtőn lehagyom, még egy sunyi domb és befordulok a cél felé. Kellemes meglepetésre dobogóra kerülök. Hosszan beszélgetünk Cseke Lillával (ismert ultrafutó), aztán zuhany, ebéd, díjátadó. Jövőre is itt a helyem!



Készület a BSZM-re 2.

A Gánt Trail-ig megvolnánk, lássuk tovább! A március 4-i héten az edzésnapok reggelén is futottam, vasárnap pedig a Pécs-Harkány versenyen v...