2026. április 9., csütörtök

Az utolsó kör 1. rész

2026-ban is beneveztem a 4 napos Balaton Szupermaraton versenyre. A tavalyi kiszállás után mindenképpen szerettem volna ismét teljesíteni. Közben kiderült, hogy többet nem rendezi meg a BSI, így ez volt az utolsó lehetőség.

2020-ban és 2024-ben sikerült: idén is sikerülni fog. Már rutinosan szerveztem meg a versenyzésemet: utazás (menetrendek), pályaszállások, éttermek (előre foglaltam asztalt). Kivételesen kinyomtattam az itinert, hogy ne kelljen a telefonban keresgélni.

Felkészülési versenynek szokás szerint a kőbányai félmaratont választottam, amit ezúttal BBU White Run néven hirdettek meg. Sorozatban ötödször is megnyertem. Ha a táv stimmel, akkor 3:39 perc/km átlaggal, bár az órám rövidebbet mért, így is 3:52 perc/km jött ki. Jó formában voltam!

20 éve még ő volt az élsportoló és én a szurkoló
 

Szerdán délután átvettem a rajtcsomagot, benne egy jó futózsákkal. Átmozgatás, pizza, kiadós alvás: minden rendben. 

Csütörtökön bemelegítés után álltam be a rajtba 10:40-kor - eltűnt az időmérő chip, leesett a bokapántról! Felrohantam a versenyközpontba (hotel első emelete), kértem egy másikat - erősebb tépőzárral bíró pánttal. Másfél perccel a start ellövése előtt értem vissza a rajthoz. Innen szép nem elfutni. A 4 perces tempó hamar 3:45-50 lett, de jólesett. Szépen pakoltam a kilométereket: Szántód, Földvár, Szemes. Szemesen jött a holtpont, szerencsére nem kellett kiállnom kekszelni. A maratoni távig még nyomtam, 2 óra 42 perc körül értem az ezt jelző tábláig, ami (nem hivatalos) egyéni csúcs. Innen már levezetősebbre vettem, de harmadikként értem célba.


 

Csalóka volt az idő, sütött a nap, de hűvös volt. Gyorsan felvettem a cuccot, átöltöztem, és mentem busszal a szállásra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az utolsó kör 1. rész

2026-ban is beneveztem a 4 napos Balaton Szupermaraton versenyre. A tavalyi kiszállás után mindenképpen szerettem volna ismét teljesíteni. K...