2025. október 6. Az utazás napja.
Elég sűrűre sikerültek az utolsó hetek a munkahelyi „ártalmak” miatt. Helyettesítések, leltár a saját egységben, leltár besegítés másik boltban, minden hétvégén dolgozni. Közben az újonnan épülő zuglói bolt ügyeit is kell intézni. Mindig várja az ember a szabadságot, pláne, ha az egy világverseny 😊.
Napra pontosan 7 éve futottam először versenyen, a SPAR Maraton 5+10 km-es számában. Most meg a második EB-n indulok.
A repjegyet és a szállást már a nevezéskor lefoglaltam, a többi apróság már az utolsó napokban ráért. Reptéri transzferek megszervezése, ruhákat kimosni, sporttáskát bepakolni. A biztosítást konkrétan a Liszt Ferencen (leánykori nevén Ferihegyen) kötöttem meg, azt majdnem elfelejtettem.
Fun fact: Csömör – Ferihegy 2B útvonalon a taxi olcsóbb, mint Keleti pályaudvar – Csömör útvonalon. (Bár az utóbbira tudtam céges számlát kérni.) Minden simán ment, leszámítva, hogy a csomagfeladást végül a 2A terminálon kellett megejteni „technikai okok” miatt. Nem működött a poggyászszalag.
A repülőút 4 és fél óra, elég hosszú, a hely kissé szűk. Próbáltam olvasni, kimentem hatszor a mosdóba, szundítottam – csak, hogy teljen az idő. Tele volt a gép, mindenféle nyelvű utasokkal, egy kisebb bábeli hangzavar uralkodott.
Landolás után mindenki rögtön le akart szállni (lehetőleg már az ajtó nyitása előtt), a fedélzeti bőröndökkel veszélyeztetve egymás testi épségét. Én próbáltam türelmes lenni, de már konkrétan sérülésveszélyes volt a helyzet, amikor harmadszor vertek a térdemnek egy gurulós Samsonite-ot. A nagy igyekezet után meg 10 percig szelfizgettek a kifutópályán szláv testvéreink, gratulálok.
![]() |
én 23 másodperc alatt lőttem egy képet |
Én inkább gyorsan összeszedtem a poggyászt, megtaláltuk egymást a fuvarral és irány a szállás a helyi délutáni dugóban. 6 órára meg is érkeztem Funchalba a szállásadó legnagyobb meglepetésére, hiszen 6 órára jeleztem az érkezésem. Pöpec kis apartman, pont, mint a neten látott képek alapján képzeltem. Még a „sea view” is igaz!
![]() |
ott a víz |
Elsétáltam bevásárolni, mintegy 2 percre az út túloldalán van egy bevásárlóközpont, feltöltöttem a konyhát a Pingo Doce üzlet kiváló termékeivel. Vacsora előtt még egy kis futást beiktattam a part menti utakon. Hotelek, éttermek, kilátás a vízre – igazán romi.
A keddi napom szabad, szerdától lehet átvenni a rajtcsomagot Riberia Brava stadionban, illetve a helyszínek közti buszjárat is aznap indul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése