2023. november 14., kedd

Panoráma Trail győzelem

Már az év elején beneveztem erre a gyönyörű terepversenyre. Harmadszor mentem, a harmadik különböző módon. 2021-ben Füzér volt a versenyközpont, tavaly és idén Boldogkőváralja, de idén a vonatot megszüntették, így Encstől buszoztam.

Remek szállást foglaltam, becsekkoltam és felkocogtam a várba a rajtcsomagot átvenni. Keltettem némi megrökönyödést a rövid ujjú pólómmal :). Utána betoltam egy remek pizzát a kis étteremben, lecsúszott két sör is, jólesett. Aztán nyugovóra tértem.

A verseny napján reggel a szokásos teendők: korai ébredés, reggeli, beöltözve a rajtba, mosdókör többször. Szerencsére szép napos idő ígérkezett, így a póló-karszár megoldást választottam egy vékony sapkával. A bemelegítést nem toltam túl, inkább csak "beolajoztam" az ízületeket, 45 kilométeren lesz idő bemelegedni :)

Boldogkő vára

rajt
 

A rajt után a taktikám szerint igyekeztem kb. 4:30-as iramban haladni és előnyt szerezni. Ez be is jött, rögtön az élre álltam. Az első szakasz az erdőben elég sáros volt, a patak is megáradt, az átkeléseknél igen hamar vizes lett a cipőm. Legalább nem kellett emiatt aggódni! Sok fadőlés is akadályozta a haladást. A regéci várba vezető emelkedőt is megfutottam, itt már sok váltót is utolértem. (Ők 30 perccel előbb rajtoltak.)

Regéc vára

a várból lefelé

első frissítőpont
 

A várból lefelé a lejtőn tudtam picit pihenni, aztán újra emelkedett. Ez még nem is fájt, futottam szépen. A gyomrom már korábban jelzett, a kóla csak rövid ideig oldotta meg a gondot: egy gyors "kekszelésre" beugrottam a bokorba. Csak egy sporttárs előzött meg, ő is váltóban indult; egy darabig együtt mentünk, aztán gyorsítottam és otthagytam.

Telkibányán egy kóla és egy banán frissítésnek, aztán jöhetett az utolsó harmada a távnak. Na, ezen a ponton már küzdős volt: felváltva belesétáltam és futottam. Sokszor nem is a fáradtság miatt, hanem a mozgásomat kellett összerakni a csetlés-botlás állapotából. De nem volt senki se előttem, se mögöttem.

Végre beértem Hollóházára, onnan már csak 6 km. Egy egyenes szakasz, megtoltam; egy domb, ahonnan már látszik a cél. A füzéri vár. 

 

Próbáltam minél többet futni, kevesebbet sétálni. De a lényegi kérdések már eldőltek, senki nem volt már veszélyes. 4 óra 7 perccel megnyertem a versenyt. Hihetetlen, ismét összeraktam magam a maratoni csalódás után!

cél


díjátadó



1 megjegyzés:

Készület a BSZM-re 2.

A Gánt Trail-ig megvolnánk, lássuk tovább! A március 4-i héten az edzésnapok reggelén is futottam, vasárnap pedig a Pécs-Harkány versenyen v...