2025. október 16., csütörtök

EMACS Madeira 5000 méter

2025. október 14. 5000 méter

Reggel 10-re írták ki a futamot Camara de Lobos stadionba. Átvergődött a busz a reggeli dugón, szerencsére időben odaértem. A melegítésnél lepacsiztam a magyar sporttárssal – aki a távolugró volt, aztán utána megtaláltam a futó kollégát, Áront is. Ma már szabad volt középen a műfüves focipályán kocogni, nem kellett az utcákon dombozni.

A call room-ban levetették az edzőcipőmet, átvettem hát a szögest, az belefért a szabályzatba. A külső ívre kaptam besorolást, a külső pályára. Elengedtem a mezőnyt, fel ne kenjenek a pályát határoló betonfalra. Amint lehetett, besoroltam az egyesre, utolértem egy bolyt, aztán elkezdtünk Áronnal összedolgozni. Kb. 1-4 kili közt vittem a sort, szépen begyűjtöttük az embereket. Az utolsó 3 körre elfogyott az erő, meg teljesen értelmetlen módon össze is rúgták a bokámat, jól kiestem a maradék ritmusból is, 17:29 lett a vége. Látszik, hogy idén nem hoztam magam csúcsformába.








Levezetés után Áronék hazavittek Funchalba, egy kis kocsit béreltek, éppen be tudtam magam hajtogatni a hátsó ülésre. Toltam egy pizzát, és kis szieszta után kimentem a reptérre, volt jegyem a meccsre Lisszabonba.

Persze, jó duma … sem a meccsre, sem az athlete’s party-ra! Nekiültem a munkának, folytattam a készlet megrendelését a központi raktárból az új boltba. Azért online követtem a derbit. Szép volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

EMACS Madeira utcai esti futás

2025. október 16. Utcai 10 kili Az utolsó napokra felhős idő köszöntött Funchalra. Nem volt nagy eső, de rettenetes fülledtség uralkodot...