2025. július 24., csütörtök

Siker és kudarc

Két bajnoki beszámolója következik, a címet Horváth Charlie bácsitól kölcsönözve.

A siker a hegyifutó OB, a kudarc a csapatbajnokság.

A hegyifutó OB-t a Kékes Csúcsfutás Trail keretében rendezték. A verseny előtt jó két héttel befutottuk a pályát, friss legyen az emlék. Tudtuk, hogy szívás lesz :) Háromszor is sikerült elesnem, pedig bőven nem nyélen mentem, az emelkedők tetején meg az elágazásoknál bevártam Tomit. Ha már elvitt a céges autóval. A csúcson beültünk egy bambira a büfében, jeleztük nekik, hogy készüljenek a várható tömegre majd. Visszafelé egy másik útvonalon kocogtunk le, aztán Gyöngyösön a Manhattan Burgerben ettünk is egy jó menüt.

A verseny napján kellemetlen hűvös idő fogadott. A bemelegítés után próbáltunk kivárni a csomagleadással az utolsó percekig, sajnos előre kellett pofátlankodni a tömegben. Kaptuk is a megjegyzéseket, még NER-lovagok is lettünk. Sebaj, be tudtunk állni a rajtba, aztán jöhetett a 11 és fél km táv meg a 700 m mászás. Óvatosan kezdtem, aztán sokat előzgettem és gyakorlatilag végig is futottam a távot; kétszer sétáltam bele, amikor a helyezést az nem befolyásolta. M40-ben második lettem és a csapat is ezüstérmet szerzett! A büfé tele volt, de jutott nekünk is hely egy jó ebédre.

előtte

 

utána

A csapatbajnokság idén ismét tavaszra került, a pályaversenyek mellett a 10000 méteres OB eredménye számított. Ezen nem indultam az UB miatt, de maradt még pár versenyszám. Először 1500 méteren futottam, a korábbiakhoz képest iszonyú erős mezőnyben. 2:55 perces első 1000 méterrel sem tudtam menni az élcsoporttal, a végén el is engedtem, itt nem szereztem pontot.

400 gáton csak végig akartam menni, ez rendben sikerült is. Egy rivális megbotlott a gátban és átkeveredett az én pályámra, de nem okozott bajt. 3000 akadályon viszont az első gerendák egyikéről rosszul érkeztem le, megnyekkent a térdem. Végigmentem, de eléggé fájt, csak egy alap edzéseredményt értem el. Az egyéni bajomnál viszont nagyobb gondot jelentett a csapat összesített eredménye: folyamatosan csúsztunk vissza a kieső helyekre. Az utolsó váltószámokra már eldőlt, hogy az előző évek bravúros szereplései után jövőre a 3. divízióban folytatjuk.

a baj előtt még semmi baj nem volt


 

A sérülésemmel sokáig szenvedtem még, de ez egy másik történet.


EMACS Madeira utcai esti futás

2025. október 16. Utcai 10 kili Az utolsó napokra felhős idő köszöntött Funchalra. Nem volt nagy eső, de rettenetes fülledtség uralkodot...