A csapatbajnokságon összeszedett sérüléssel még sokáig küzdöttem.
Elsőre nem is tűnt olyan vészesnek, úgyhogy nem álltam le a futással. A második hétre bedagadt a térdem, változatos helyeken fájt. Általában az elindulásnál és a lejtős futásoknál volt érzékeny. Kenegettem, jegeltem, fásliztam, óvatosan nyújtottam. Versenyekről szó sem lehetett, az egy Mogyoród Futapestre elindultam kocogva, de hamar elengedtem a dolgot.
Lassan elkezdett javulni, milliméterenként. Egyre jobban be tudtm hajlítani. Három hét után már volt pár jó edzésem, gátazni is sikerült.
Végre el tudtam indulni egy versenyen: a Rácalmási Szigetfutás 11 km-es távján, amit tavaly sikerült megnyerni.
A vonat sajnos nem indult a Déliből, még éppen átértem a Népligetbe, a busz üzembiztosan elvitt a falu határába. Átsétáltam a versenyközpontba, becsekkoltam, bemelegítettem, aztán elindult a futam. Ketten vezettünk felváltva, nem sikerült mindenkit leszakítani, de nem is erőltettem. A táv szűk felénél ritmust váltottam és onnan biztosan nyertem. Az időt nem figyeltem, pedig közel volt a pályacsúcs.
Az eredményhirdetés után hidratáltam egy finom sörrel a helyi kricsmiben, Jó verseny volt idén is, visszanyertem némi önbizalmat!
