2025. május 23., péntek

UB 2025

Idén is elígérkeztem ebbe a stafétába.

Közben kiderült, hogy a dátum ütközik a 10000 méteres OB-val, ami a csapatbajnokságba is beleszámít. Beszéltem Tónival, végül a csb-n más számokban indulok majd, így maradt az UB.

Már nagyon profin ment a csapat szervezése, sorozatban a hatodik alkalommal vettem már én is részt - hála Esztiéknek és a jó szerencsémnek, ami ide hozott.

Idén a kategória 5. helyét szereztük meg, abszolútban az összes csapat közt a 20. helyet. Szép teljesítmény!

gyülekező kora délután

csapatfotó rajt előtt

rajtfotó csak a rajtoló futóval


egy váltásnál

nem tervezett bónusz Alsóörs - Csopak szakasz

célfotó




hazafele egy Akarattya magaspart


2025. május 6., kedd

Vivicittá 2025

A maraton után egy héttel bevállaltam a budapesti félmaratont, végre nem esett egybe a két verseny. Úgyis volt egy ingyenes nevezési lehetőségem, hadd szóljon a 21+10 km :)

A 21 km-t magam miatt, a 10 km-en Rudinak ígértem nyulazást.

Zoli vitt kocsival, de csak az Örsig. Lekéstük a metrót, 10 percet vártunk a következőre, sietni kellett. Azért maradt egy kis idő bemelegítő kocogásra. 

A verseny elején próbáltam megtolni, de nem voltam elég friss, 5 km után visszavettem. A lágymányosi fordító után rálöktek valami úthibára, megijedtem, hogy kiment a bokám. Szerencsére nagy baj nem történt, pár másodperc szünet után futottam tovább. A végén az Árpád hídon felfele még megpörgettem és egy átlagos 79 perccel értem célba.

Kis szünet után jöhetett a 10 km. Rudit megtaláltam, Gábort is, bemelegítettünk és beálltunk a rajtba. A tervezett 4:30-as tempót csak 3 km-ig sikerült tartani, Rudi betegség miatt le volt gyengülve. Annyit tudtam tenni, hogy "bevittem" a célba, végül 5 perces átlaggal. Lesz ez még jobb is, a 45 perc benne van!

Sérüléssel küzdve

A csapatbajnokságon összeszedett sérüléssel még sokáig küzdöttem. Elsőre nem is tűnt olyan vészesnek, úgyhogy nem álltam le a futással. A má...